2017. október 1., vasárnap

Autumn TAG


Sziasztok! Nagyon régen volt már bejegyzés, amit nagyon sajnálok! Viszont most végre le tudtam ülni, és megírtam egy posztot nektek! Ez egy Őszi TAG bejegyzés, ami most már bőven aktuális! Remélem, hogy még vagytok egypáran, akiket még érdekel az a sok felesleges dolog, amit itt összehordok.
Nem mellesleg a blog új kinézettel büszkélkedhet, amelyet Sofia és Loretta nélkül nem sikerült volna ilyen szépre! Köszönöm ezúton is nektek, lányok!


„Egy pillanat, ennyi idő alatt kihűl egy csésze kávé, és többéves emlékek zavarják meg a tudat felszínét.”
(Elina Hirvonen)



1. Kedvenc dolog az őszben?
Tulajdonképpen mindent nagyon szeretek benne. Az esős napokat, a szüretet, a narancsos fákat, a lehulló leveleket. A meleg sálakat, a színek robbanását, és a lassan előbújó lehelet nyomát.
Sminkelni is bátrabban merek, ugyan is már nem tartok attól, hogy pár perc alatt leolvad rólam az egész. Előkerülnek a burgundis árnyalatok a szemsminkemben és a rúzsaim közül is.

2. Kedvenc őszi italod?
Természetesen a kávé! Az életem minden napjában jelen van. Lehet szó latte-ról, hosszú kávéról, eszpresszóról vagy akár milyen kávéról, csak megfelelő mennyiségben legyen (lehetőleg egy fél liter). Szorosan mögötte pedig a teákat mondanám. Kifejezetten ősszel.

3. Milyen ízesítésű a kedvenc teád? 
Mangós Pickwick! Nem vagyok nagy mangó mániás, viszont ha teáról van szó, akkor mindig az az első kérdésem, hogy van e itthon ilyen ízű!

4. Kedvenc gyertyád, illatod? 
A minap jártam az IKEA-ban, ahol ráleltem egy számomra új illatgyertyára, amely csokis-mogyorós (?) illatú volt. Enyhén karamellás, csokis beütése van és nálam egyből elnyerte a kedvenc illatgyertya címet. Be is szereztem a kis hármas pakkot, amelyet bőszen égetek itthon.

5. Kedvenc rúzs?
Ősszel kifejezetten szeretem a bordós, lilás, burgundi színeket. A kedvencem a MAC cosmeticstől a Mehr árnyalat amely szerintem egy tökéletes őszi szín, amely nem annyira feltűnő, mégis gyönyörűen passzol az évszakhoz.

6. Kedvenc hidratáló termék? 
The Body Shop Seaweed. Számomra a tökéletes nappali hidratáló, ugyan is eléggé kombinált és zsíros a bőröm, ennek a segítségével pedig akár napokig is matt marad az arcom. Csökkentette a pirosságot illetve egyenletesebb lett a bőröm felszíne.

7. Milyen színeket használsz a szemeiden?
Egy ideje a hétköznapokon szinte egyáltalán nem hordok sminket a szemeimen, viszont mikor nagyritkán szakítok rá időt a reggeli rutinomban akkor is a nude-os színeket választom. Esetleg egy kis lilát, ugyan is az szépen kiemeli a zöld szemeimet.

8. Kedvenc zene amit ősszel hallgatsz? 
The Neighbourhood - Sweater Weather

9. Kedvenc film és sorozat amit ilyenkor nézel? 
Az ősz egyenlő számomra a kuckozással, így ilyenkor rengeteg filmet és sorozatot nézek meg. Azonban van egy sorozat és film amit mindig újra és újra képes vagyok végignézni. Ez pedig az Így jártam anyátokkal és a Fogadom című sorozat és film.

10. Kedvenc könyv amit ősszel szeretsz olvasni? 
Nem igazán évszakhoz kötött, ugyan is akármikor eltudnám újra és újra olvasni, ez pedig nem mást mint Gayle Forman – If i stay című könyve.

11. Kedvenc őszi viselet? 
Sötét nadrág, bakancs, kötött poncsó vagy bő pulcsi, nagy kockás sál, bőrdzseki és fekete hátizsák. 

12. Kedvenc őszi étel? 
Krémlevesek minden mennyiségben. Leginkább a fokhagyma- vagy a sajtkrémleves.

13. Kedvenc helyed ilyenkor? 
A helyi kis presszó. Pokrócba bugyolálva ülni a teraszon miközben iszod a forró kávéd or teád miközben a félig szítt cigid ott csücsül a hamutál szélén.

14. Szereted a sütőtököt? 
Lassan 20 éves vagyok, de még nem kóstoltam.

15. Ha meghívnának egy Halloween-buliba minek öltöznél? 
Valószínű, hogy valami olyan lénynek aminél a smink a lényegesebb mint az öltözék. 

16. Mivel töltődsz fel ilyenkor? 
Mivel ősszel kezdődik el az iskola, nagyon kevés szabadidő áll rendelkezésemre, így a családom illetve a barátaim társasága az ami a leginkább feltölt.

17. Kedvenc őszi kiegészítőd? 
Kalap és sál! Minél nagyobb a sál annál jobb!

18. Milyen sorozatokat nézel ősszel? 
A már említett Így jártam anyátokkal!

19. Nagy meleg pulcsi vagy vékony kabát? 
Inkább vékony pulcsi és bőrdzseki.

20. Sima sál vagy "végtelen" sál? 
Egyértelműen a végtelen! Imádom a hosszú, nagy sálakat, amiket vagy hatszor is körbe tudok tekerni a nyakam körül. Ha pedig úgy adódik akkor még akár be is tudok vele takarózni.

21. Előfordul hogy hordasz napszemüveget? 
Nálam a napszemüveg csak is késő tavaszi, és nyári kellék. Ősszel sosem szoktam viselni.

22. Mi az a három dolog ami azonnal beugrik ha az őszre gondolsz? 
Narancssárga levelek, burgundi színek, forró teák

23. Kedvenc őszi gyümölcs? 
Kifejezetten az őszi gyümölcsöket nem igazán szeretem, viszont ha muszáj mondani akkor a diót mondanám.

24. Kedvenc őszi édesség/sütemény? 
Almás pite!

25. Kedvenc őszi hónapod? 
Talán az október. Nem tudom megmondani pontosan, hogy miért, de ez ugrott be először.

2 megjegyzés: