Sziasztok! Gondoltam, hozok ma egy kis újdonságot, így két vizsga között. Ha olvastátok az előző posztjaimat, akkor tudhatjátok, hogy most ballagtam el a középiskolából, illetve a héten érettségiztem (még van hátra egy vizsga mindenki szorítson szerdán).
Nagyon sok minden eszembe jutott, hogy mi mindenen mentem keresztül ez alatt a négy év alatt. Számtalan csalódás, öröm, bukás (nem olyan értelemben) illetve siker ért ez alatt az idő alatt. De így visszatekintve, nem bánom, hogy ezek megtörténtek, illetve így történtek, mert ez formált olyan emberré amilyen most vagyok.
Ha kíváncsiak vagytok rájuk, akkor tartsatok velem!
„Valahogy csak lesz, mert úgy még sohasem volt, hogy sehogy sem lett volna.”
(Babits Mihály)
Olyan emberekben csalódtam, akik a legjobb barátaim voltak, ami miatt jobban kiismerem az embereket…
Sőt a négy év alatt kétszer is. Az első csalódás után azt mondtam, hogy ilyen biztos nem fog velem még egyszer megtörténni. Erre pont annak a személynek mondtam ezt, aki ugyan csak átvert és csalódást okozott számomra. Visszagondolva, tényleg nem bánom, hogy így történt. Mert ráébredtem, hogy kik az igaz barátaim. Azok, akik az elsőnél és a második csalódásnál is ott voltak velem. Mikor én szépen mondva is leszartam őket, akkor is ott voltak velem. Ha próbáltam eltávolodni tőlük, mert azt hittem, hogy nekem már nem kellenek ők, akkor is ott voltak és segítettek.
Új embereket ismerhettem meg…
Ez a négy év, számomra nem csak a tanulásról szólt, hanem arról is, hogy olyan embereket ismerhettem meg, akikkel nagyon sok jó élményt szereztem. Imádtam illetve a mai napig is imádom az évfolyamomat, aminek én is a tagja voltam. Nagyon sok szép elmék fűz a bolond gépész srácokhoz, és nem beszélve az osztálytársaimhoz is. Kilencedikben még mindenki másmilyen volt. Az évek alatt átértékelődött mindenkiben az élet fogalma és jelentősége, és már csak azon kaptam magam, hogy ballagás előtti nap egy olyan emberrel lelkiztem, akiről sosem gondoltam volna, hogy leülne velem egy sör társaságban az élet nagy dolgairól beszélni.
Szerelembe eshettem…
Bár igaz, hogy nem a suliban találkoztam vele, én mégis ahhoz kötöm. Emlékszem még egy általános iskolai tanáromra, aki azt mondta, hogy ne féljünk a szerelemtől, mert úgyis ránk talál. Ő azt kívánta nekünk akkor, hogy mindenki érezze át a szerelem érzését még a középiskolában, és a vele járó csalódásokat. Hogy miért? Azt nem mondta, de azt hiszem rájöttem. Azért, mert ez a négy év az az időszak, amikor az ember a legtöbbet tanul. Megismeri saját magát és a határait is. Ugyan is később fájdalmasabb a csalódás.
Furcsa, hogy így megmaradt a fejemben a gondolata, és ha most találkoznék vele gondolatban, megköszönném neki a tanácsot. Felemelő érzés volt, hogy tudtam valaki szerelemmel szeret, de sajnos mikor véget ért a kapcsolat a fájdalom érzése is sokáig jelen volt. Viszont ahogy mondani szokták, ebben a pörgős, rohanó világban egyszerre csak elillant az idővel együtt.
Sokat tanultam belőle. Rájöttem nagyjából, hogy mi is kell nekem.
Baklövések sorozatát követtem el…
Az első baklövésem az az a pillanat volt mikor először rágyújtottam. Ha visszamehetnék arra a napra, mikor ezt megtettem, lekevernék magamnak egy pofont. Hogy miért? Mert a mai napig, életem egyik meghatározó szokása.
Megismerhettem magamat…
Igaz kicsit hülyén hangzik de igaz. Ez a négy év, számomra arra is időt adott, hogy kiismerjem magam, megismerjem a határaimat, kvalitásaimat. Ekkor kezdtem el festeni és írni. Azok által is formáltam a személyiségemet, stílusomat. Rájöttem, hogy mi nyugtat meg, hogyan tudok kikapcsolódni, hogy mire van szükségem egyes helyzetekben.
Új embereket ismerhettem meg…
Ez a négy év, számomra nem csak a tanulásról szólt, hanem arról is, hogy olyan embereket ismerhettem meg, akikkel nagyon sok jó élményt szereztem. Imádtam illetve a mai napig is imádom az évfolyamomat, aminek én is a tagja voltam. Nagyon sok szép elmék fűz a bolond gépész srácokhoz, és nem beszélve az osztálytársaimhoz is. Kilencedikben még mindenki másmilyen volt. Az évek alatt átértékelődött mindenkiben az élet fogalma és jelentősége, és már csak azon kaptam magam, hogy ballagás előtti nap egy olyan emberrel lelkiztem, akiről sosem gondoltam volna, hogy leülne velem egy sör társaságban az élet nagy dolgairól beszélni.
Szerelembe eshettem…
Bár igaz, hogy nem a suliban találkoztam vele, én mégis ahhoz kötöm. Emlékszem még egy általános iskolai tanáromra, aki azt mondta, hogy ne féljünk a szerelemtől, mert úgyis ránk talál. Ő azt kívánta nekünk akkor, hogy mindenki érezze át a szerelem érzését még a középiskolában, és a vele járó csalódásokat. Hogy miért? Azt nem mondta, de azt hiszem rájöttem. Azért, mert ez a négy év az az időszak, amikor az ember a legtöbbet tanul. Megismeri saját magát és a határait is. Ugyan is később fájdalmasabb a csalódás.
Furcsa, hogy így megmaradt a fejemben a gondolata, és ha most találkoznék vele gondolatban, megköszönném neki a tanácsot. Felemelő érzés volt, hogy tudtam valaki szerelemmel szeret, de sajnos mikor véget ért a kapcsolat a fájdalom érzése is sokáig jelen volt. Viszont ahogy mondani szokták, ebben a pörgős, rohanó világban egyszerre csak elillant az idővel együtt.
Sokat tanultam belőle. Rájöttem nagyjából, hogy mi is kell nekem.
Baklövések sorozatát követtem el…
Az első baklövésem az az a pillanat volt mikor először rágyújtottam. Ha visszamehetnék arra a napra, mikor ezt megtettem, lekevernék magamnak egy pofont. Hogy miért? Mert a mai napig, életem egyik meghatározó szokása.
Megismerhettem magamat…
Igaz kicsit hülyén hangzik de igaz. Ez a négy év, számomra arra is időt adott, hogy kiismerjem magam, megismerjem a határaimat, kvalitásaimat. Ekkor kezdtem el festeni és írni. Azok által is formáltam a személyiségemet, stílusomat. Rájöttem, hogy mi nyugtat meg, hogyan tudok kikapcsolódni, hogy mire van szükségem egyes helyzetekben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése